Termálbéli víg napjaim után...

2017. január 28. 10:16 - Mindennapi kenyerünk

Prelúd az apokalipszishez - Az asztrológia szerint én...

Közeledik a születésem évfordulója, amit ezidáig nem igazán tartottam különleges napnak, de most úgy gondoltam, csapjunk bele a lecsóba, azzá teszem. Lesz itt áltudományos baromság és szilárd tények két részben, meg minden faszság, ami eszembe jut, anyag van bőven, majdnem egy hónapja nem írtam posztot.

Na akkor az áltudományos ökörségekkel kezdjük. A második rész meg majd elkészül.

Ugye február 12, azaz Vízöntő, 1979 és 18 óra 40 perc (nem vicc, megnéztem a kórházi kartonomon). Az okosodás kedvéért felkerestem egy szakértő oldalt, hogy horoszpókot kérjek. Ez a remek oldal az Astronet, nem fogok szabadkozni, a horoszkóp szóra ezt dobta elsőre a Gugli. A személyes horoszkópnál ott azért megálltam egy pillanatra, hogy miért lényeges, hogy hol születtem. Bátonyterenyén esetleg akkor a Göncölszekér, jabocs Nagy Medve kicsit ferdébben vetette halvány fényét, vagy mi a fasz? Mindegy.

Szóval mikor majdnem 38 éve a doki felnézett a faliórára 24 óra meló (igen annyi, mert a seggemet akartam rögtön kidugni a világra és nyilván úgy kicsit keményebb a szülés) után, jelezte a növérkének, hogy törlést és hozzátette: Végre bazdmeg, írd be, 18 óra 40 perc, mentem aludni, senki ne keressen. Aztán hamarosan meg is halt. Nem hiszem, hogy emiatt, de lehet.

Szemezgetek csak a horoszkópból, mert nagyon hosszú. Na ilyen vagyok én a horoszkópomban, nyugodtan írd meg tértivevényes, ajánlott, elsőbbségi levélben, ha nem igaz.

"Kötelességtudó, precíz, olyan ember benyomását kelti a kívülállókban, aki magas követelmények szerint él, és erős túlélési képességekkel rendelkezik. Valójában kevés az önbizalma. Viszont találékony és okos. Erős a szépérzéke és a fantáziája, vonzódik az alkotó munkához, de otthonosan mozog a tudományokban is. Állandó szellemi ösztönzésre van szüksége. Élvezi, ha próbára teheti szellemét, és azt akarja, hogy mások szellemesnek, intelligensnek tartsák, de nem tudja megállni, hogy éles nyelvét ne másokon köszörülje. Megjegyzéseivel elijeszti azokat, akik barátsággal közelítenek önhöz. A fölényes modor érzékeny belsőt takar, és voltaképpen saját bizonytalanságát próbálja a fölényességgel palástolni."

A túlélési képesség az igaz, az tuti. Sok mindent túléltem, sőt most befenyítem a hatalmat: Orbán Viktor te sötét gazember, te már rég a Pokolban fogsz főni egy üstben, mikor én még vígan eszem a parizert, meg a csirkefarhátat a nyugdíjasotthonban, már, ha lesz aki odatolja a kerekesszékemet az asztalhoz, és mikor eszembe jutsz, belerottyantok a pelenkámba! 

Jó kis fenyegetés volt, mi?

Amúgy, ha ránézek erre a kis szövegre, két dolog jut eszembe.

1. Tökéletesen alkalmas arra, hogy azt higgyem, az asztrológia többet tud rólam, mint szeretném.

2. Kiváncsi vagyok, hányan születtek ezen a napon, mert alakíthatnánk közös Faszbúk csoportot. Ilyen szellemi kezdőtőkével 1000 évig elvitatkozhatnánk, de én szerintem már másnap kizárnék a csoportból magamon kívül mindenkit.

Na kisütött a Nap a Vízöntőben, és nem szivárvány van, hanem ilyesmik:

"Találékony, kreatív, a gondolatai gyakran évtizedekkel előzik meg a kort, amelyben él." 

Hol a Nobel-díjam? Ez a meg nem értett zsenik sorsa, ez van. Faszom.

"Negatív aspektusok hatására a mindenáron való változtatás kényszere, anarchista megnyilvánulások jellemzik. Nem tűr semmilyen korlátozást, eszménye a szabadság és a függetlenség bármi áron. Azt nem tudja, hogy mit akar, de azt igen, hogy mit nem."

Szerintem ez olyan tipikusan magyar. Nem tudom mit akarok, de azt kurvára, mit nem. Jó reggelt.

Nézzük a Holdat, az közel van.

"Értelmes, érdeklődő és megfontolt, általában tudományos vagy irodalmi hajlamokkal rendelkezik."

A megfontoltat megvétózom. A hajlamok még senkit nem tettek többé, mint ami. Ennyi. De jó, hogy az az egy könyv, amit megírtam, tudomásom szerint egy példányban létezik, mint kötelespéldány a OSZK-ban, meg azon kívül kábé 20 példány valahol székalátétként, vagy más hasznos dologként.

Merkúr, de nem Trabantot akarok rendelni.

"Gondolatai eredetiek, ötletesek, a hagyományostól merőben eltérőek, felszabadultak. Élvezi a függetlenséget, és minden helyzetben ki is harcolja magának. Az állandó keresés, megismerés hajtja, ezért nehezen éli meg a szellemi kielégülést."

Mi a fene az a szellemi kielégülés? Hol lehet átélni? Szerencsére a másik fajta kielégülés is tetszik, az meg földrajzi helyzettől független.

Vénusz. Nem az olaj. 

"Hajlamos nagy korkülönbséggel házasságot kötni, és fontos szerepet játszanak életében az anyagi szempontok. A pénzzel jól tud bánni, és másoknak is hasznos befektetési tanácsokkal szolgál. Ösztönösen ráérez a jó üzletekre."

Ennél a résznél hangosan röhögök, de amint az engem ismerők elolvassák, mind percekig fog röhögni. 

Mars. Innen.

"Rossz sugárzások esetén különc és lázadó, aki semmilyen tekintélyt nem tisztel."

Most nem azért, én kedvelem ezt a tulajdonságomat, szóval mondjátok már meg mi ez a rossz kisugárzás, gyakrabban szeretnék a közelében lenni.

Jupiter és az ökör.

"Bölcs és optimista vezetője egy kisebb vagy nagyobb közösségnek. Látja a környezetében meglévő problémákat, de a gyakorlati megoldásában neheze tud részt venni."

Aki ezt megírta, az nem vette észre szerintem, hogy ez a két mondat úgy üti egymást, mint két baloldali politikus. Más részről nagyon ostoba, aki engem vezetőként eltűr.

A Szaturnusz erre még rá is tesz egy lapáttal, én meg ugyanazzal a lapáttal vágom szájon, aki szerint az asztrológia komoly tudomány.

"Okos, tárgyilagos, nagyon jó megfigyelő, takarékos és mértékletes. Szorgalom és kitartás jellemzi, tetteit a racionalitás irányítja. Mindent aprólékosan megtervez, semmit nem bíz a véletlenre. Emiatt azonban nem tud összefüggésekben gondolkodni, nem is nagyon alkalmas vezetőnek."

Egyetértek. Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Hála a magasságosnak, mert hamar falnak mennénk. Vagy szakadékba.

Ur Ánusz.

"Lehet, hogy már gyermekkorában szembesült az élet nehéz, kegyetlen oldalával, és ez készteti arra, hogy csak önmagáért vállaljon felelősséget. Szinte mágikus vonzerővel rendelkezik, de igazából senkihez nem akar szorosan kötődni. Érdekli az ezotéria, foglalkoztatja a halál gondolata, illetve a halálon túli élet."

Ezt kénytelen voltam kielemezni, mert értelmetlen.

Az első mondat nagyjából igaz.

A második mondat első fele nettó faszság, a második fele részben igaz.

A harmadik mondat mellé ment. Az ezotéria abból a szempontból érdekel, hogy hol lehet belekötni, és, hogy ki az a hülye, aki hisz benne. Bocs, de ez az igazság.

Foglalkoztat a halál gondolata, de csak azért, miért tulajdonítanak neki annál nagyobb jelentőséget, mint mondjuk egy kiadós szarásnak. Az élet része, egyszer mindenki meghal. Igen, te is.

Amúgy meg a halál előtti élet jobban foglalkoztat, de néha kétségbe vonom, hogy létezik.

Neptunusz.

Ez úgy tetszik, hogy az egészet idézem. 

"Önt nagyon erős, a hiten keresztül megnyilvánuló fantáziavilág jellemzi. Rokonszenves, mindig vidám egyéniség, aki fokozottan érdeklődik a filozófiai és tudományos problémák iránt. Hajlamos rá, hogy elragadja a fantáziája, ezért mindig szüksége van egy kapaszkodóra. Előítéleteitől nehezen tud szabadulni, és olykor zavaros nézeteket vall, fura ideákat követ."

Az utolsó mondat kivételével valóban, ez egy rokonszenves dolog lehet, ha igaz.

Bár a fura idea kifejezés értelmezése megérne egy külön posztot.

A Plútó 18 pluszos, szóval azt kihagyom. 

Na, az asztrológia szerint ez vagyok én. A folytatás a szilárdabb tényekkel folytatódik hamarosan.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://termalbelivignapjaimutan.blog.hu/api/trackback/id/tr7212141615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Termálbéli víg napjaim után...
süti beállítások módosítása