A dicső hármas a koala, a lajhár és a panda.

Először is képzeljétek magatok elé mindegyiket. Megvan?

Kezdjük a lajhárral, mert talán az annyira nem nyilvánvaló. Sajátos arcberendezkedése miatt mindig vigyorog, mint aki be van lőve. Nagyon nem siet sehova, 400 méter/órával közlekedik, azt meg manapság ki teheti meg? Minek sietne, így is odaér, ahová akar. Ráadásul így azt a helyzetet is megspórolhatja, hogy kergessék. Ki az a hülye, aki elkezd kergetni egy lajhárt? Szóval persze, hogy mosolyog. Fent a fán minden a legnagyobb rendben van, hetente egyszer lejön sz..ni, szóval nem maga alá csinál, ahogy kell, elmegy oda, ahova. Szimpatikus életfilozófia.

A koala kicsit egyszerűbb. Egyrészt a nap legnagyobb részét azzal tölti, amit mindenki kevésnek tart. Alszik. 18 órát is simán, csak enni ébred fel, de szerintem simán tud enni álmában is, egy a fontos, az eukaliptusz levele. Megfogod átteszed egy másikra, ott folytatja, ahol abbahagyta. Minek zavartassa magát, az eukaliptusz, az eukaliptusz, nem mindegy melyik? Nem idegesíti semmi. Állítólag a stressz rövidíti az életet, őt ez a veszély nem fenyegeti, az egyszer biztos.

És akkor ott az örök gyermek, a panda. Persze, hogy állandóan ki akar pusztulni (illetve akar a fenét), amikor egész nap bohóckodik és baromira nem a szexen jár az agya. Pandapornót nézetnek vele és így is 10 az 1-hez az esélye, hogy lesz kedve hozzá, inkább a játék. A stressz nála is kizárt. Minek? Mivel mindennel játszik és rá van bélyegezve, hogy még élni is szerencsétlen, de elbaszottul cuki, megmentik, pedig lehet, hogy nem is akarja.

Hiába, amit ők tudnak, arra mi teljesen képtelenek vagyunk. Pedig mi vagyunk az evolúció csúcsa, a csúcsragadozók, a jövő paleo-ősemberei, az űr pionírjai. Mellette meg az emberek 50-60 %-a valamilyen pszichiátriai kórképpel gyötrődik, szorong, depressziós, függ valamitől, valakitől. 

Ezek meg csak vannak. Hát bassza meg, lófaszt tudnak ezek élni, nem is jutnak semmire!

Bezzeg mi. Azt látjuk minden nap.